Feldebrői altemplom

A falu központjában található templom rendkívüli művészettörténeti értéket képvisel.

Ebből kívülről semmi sem látszik, így mindenképp be kell mennünk, hogy megcsodálhassuk a középkori altemplomot. A falu közepén egy kis zöld téren ál a feldebrői templom. A valaha fallal kerített, monostorral kiegészült templom a mai külső barokk formáját 1744-45-ben kapta, melyet a XIX. században felújítottak. Talán kívülről nem is látszik, hogy milyen értéket rejt magában a templom. Az éppen megmaradt középkori altemplom, valamint a fölötte lévő centrális templom maradványai ma is láthatóak. Györffy István kutatásai alapján a középkori templom és altemplom a XI. század első harmadában épült. Feltételezhetően Aba Sámuel kezdte meg az építtetését a 20x20 m-es öthajós, centrális szerkezetű templomnak, mely a keleti kereszténységgel rokon építési mód. A ma is látogatható, vaskos pillérekkel osztott altemplom falfestményei, ikonográfiái viszont a nyugati kereszténység művészetéhez köthetőek. E kettősségben rejlik az altemplom unikális értéke.  

További információ itt olvasható



  • 3352 Feldebrő, Szabadság tér 1.
  • +36 20 368 4080

Kategória: Vallási értékek

Hasonló találatok

Fallóskút Béke Királynője templom

Fallóskút, Kápolna u.

Árnyas fák közt, csendes erdei környezetben található a mára már jól kiépített fallóskúti kegyhely. Kirándulóknak, és a csendet,...

Bővebben

Keresztelő Szent János kápolna, Mátrafüred

Mátrafüred, Fenyves u.

Mátrafüred, vagyis az egykori Bene déli részén, a példaértékűen rendben tartott mátrafüredi park szélén áll a bájos kápolna.

Bővebben

Kisboldogasszony templom Gyöngyöspata

Gyöngyöspata, Fő út 61.

Gyöngyöspata központjában álló templom mind építészetileg, mind művészettörténeti szempontból kiemelkedő értékű.

Bővebben

Magyarok Nagyasszonya templom (Kodály kápolna), Galyatető

3234 Mátraszentimre, Mátrai út

A település temploma Kodály Zoltán munkássága révén vált híressé.

Bővebben

3200 Gyöngyös, Fő tér 10. • gyongyos@tourinform.hu