Pálosvörösmart

Pálosvörösmart a Mátra és a Sárhegy találkozásánál az első hegyvidéki település, Mátrafüred és Abasár települések között fekszik gyönyörű környezetben.

 A múlt században itt élők földműveléssel és elsősorban az építőiparral foglalkoztak. A környező településeket a pálosvörösmarti kőművesek építették.

Településünk első írásos említése 1304-ben történik, mikor is Bene Pusztából az Aba nembéli Csobánka család Sámuel, Pál és Dávid a Pálos Rendnek adományozta a község területét. Az akkori határjárás alkalmával a területet bejárva jelfák, kőrakások segítségével rögzítették a határt, mely a jelenleginek sokszorosa volt.

A Pálos Rend templomát és Kolostorát 1334-ig építették. A kolostor az egyik legnagyobb volt az akkori Magyarországon. Fénykorában közel száz Pálos Atya és laikus testvér élt a Kolostorban. A pálosok önfeláldozóan gyógyítottak a pestis és egyéb járványok idején is.

1334-es okiratok a Kolostor mellett lakott területekről – portákról – tesznek említést. A terület többször elnéptelenedett, még a törökök elől az utolsó Pálos Atya, Sőtér Benedek is elmenekült és a Gyöngyösi Ferences Kolostorban élt haláláig. A monostor és a templom javait és kegytárgyait is ide menekítették, melyek a később megépített Benei – Mátrafüredi és a Pálosvörösmarti templomban találhatók.

A település népszerű kirándulóhelye a Mária-park, a Mária út egyik állomása. A park helyieknek és zarándokoknak egyaránt pihenőül szolgál.
A kert középpontjában Varga Gábor szobrászművész munkája látható: az alkotás azt a pillanatot örökíti meg, amint Szent István felajánlja a Szent Koronát Szűz Máriának.

A Mária-parkból a piros háromszög jelzést követve erős kapaszkodón érhetünk fel a Holló-kő nevű sziklához, mely az alpinisták kedvenc sziklamászó helye.

A Pálos tanösvény az egyetlen hazai alapítású rend történetét mutatja be, útközben játszótér és 16 elemből álló mezítlábas park várja a látogatókat.

3200 Gyöngyös, Fő tér 10. • gyongyos@tourinform.hu