Kardio túrák Kékestetőn

A Budapesti Szent Ferenc Kórház által létrehozott „Út az egészséghez” program Kékestetői túraösvénye várja a túrázókat.

A túraösvény elsősorban szív- és érrendszeri betegséggel vagy magas vérnyomásbetegséggel élők, illetve cukorbetegek számára készült, ugyanakkor egészséges résztvevőink számára is ajánljuk, betegségmegelőzés vagy egyéni állapotfelmérés céljából.

A tanösvénynek saját – szívet formáló – túrajelzése van, ez segít a tájékozódásban.
A túra nem csak a természet megismerésében kínál segítséget, hanem saját szervezetünk működését, reakcióit is figyelemmel kísérhetjük és megismerhetjük séta közben. A kékestetői túrázóknak külön igény esetén csoportos vezetett túrát biztosítunk, ahol kölcsönözhető műszerek segítségével bárki megfigyelheti, hogyan változik pulzusszáma és más egészségügyi adata a túra elején, során és végén.
Az útvonalak kialakításakor a szakemberek a legújabb szakmai ajánlások figyelembevételével jártak el, így azok egyszerre biztonságosak és hatékonyak: az eltérő egészségi állapotúak számára rövidebb vagy hosszabb túra választható, a gyorsabban fáradók számára pedig pihenőhelyeket alakítottak ki a táblák mellett.
Csoportoknak előzetes bejelentkezéssel és időpont egyeztetéssel túravezetést tudunk biztosítani.

Jelentkezni vezetett túrára a +36 30 161 5133 telefonszámon lehetséges.


Kardio túraútvonalak Kékestető körül:

Rövid, zöld szívvel jelölt túraútvonal 2 km, szintkülönbség 71 méter
Ezen az útvonalon bárki elindulhat, nagyon könnyen teljesíthető belépő szintű túraútvonal. Enyhe esésvonalú és emelkedésű útvonalat tartalmaz. A túra kényelmes tempóban 1 óra alatt teljesíthető.

Közepes, kék szívvel jelölt túraútvonal 4,2 km, szintkülönbség 108 méter
A közepes túra könnyű erdei terepen halad és 2 órás kirándulással körbe lehet járni.


Túra adatok dokumentálása, kiértékelése.
Túráink állapotfelmérést tesznek lehetővé, melyek kiértékeltetésére is módja van, amennyiben ezt a túralap nyomtatványt a túra végeztével a toronykilátó mellett található piros gyűjtőládába helyezi.
Kérjük, a túrlapon található útmutatásnak megfelelően és pontosan töltse ki a túralap hátsó oldalát.
Megfelelően kitöltött túralapot tudunk csak kiértékelni.

Hogyan túrázzunk?
A túraútvonalakat egyénileg is lehet teljesíteni. A túra folyamán az alábbi javaslatokat érdemes betartani. Mindenképpen vigyünk magunkkal folyadékot a túrákra. A pulzusmérő pontokon és a túralapon segélykérő telefonszámok is feltüntetésre kerültek. A túrákra javasoljuk a kényelmes öltözéket és a terepviszonyoknak megfelelő lábbelit.


Kardió túralap Az alábbi linkről lehet letölteni a kardió túralapot. Kérjük, hogy a túralapon található instrukciókat és tanácsokat maximálisan tartsák be a túra folyamán."


Forrás: https://kekesteto.hu/kardio-turak/

3200 Gyöngyös, Fő tér 10. • gyongyos@tourinform.hu