Siroki vár

A Mátra keleti vonulatának vulkanikus csúcsán található a Siroki vár. Kényelmes sétával közelíthetjük meg a sok évszázados falakat, melyek nemrégiben rekonstrukción estek át.

Különleges helyszínre lépünk be, mert a XIII. századi várépítők felhasználva a hegy belsejét is, alagutakat és kisebb-nagyobb helyiségeket véstek a vulkáni tufába. Az Aba nemzetségtől Anjou Károly király serege foglalta el, a várbirtokhoz tartozott szolgálni a környékbeli falvak népessége. Az 1560-as években emelték az ágyúbástyás alsóvárat, de mindhiába, mert elgyávult őrsége kardcsapás nélkül feladta a töröknek. Jó száz esztendő múltán foglalták vissza a császári zsoldosok, akik részben felrobbantották védőműveit. Gazdátlan falait az időjárás vasfoga tépázta, mígnem az 1960-as évek óta több ütemben restaurálják a természettel jól harmonizáló várromot. Ennek közelében emelkednek a Barát és az Apáca nevű sziklatömbök, amelyek a néphagyomány szerint a szerelmi boldogtalanságtól kővé dermedt párt rejtenek magukban.  

További információk itt érhetőek el.





Kategória: Várak

Hasonló találatok

Benevár

Mátrafüred, Parádi út

Mátrafüredről remek kirándulási célpont az egykor szebb napokat látott vár romjai. Ostromra fel!

Bővebben

Markazi vár

Markaz

A markazi vár romjaitól igazán szép panorámában gyönyörködhetünk. Ezért érdemes felkapaszkodni!

Bővebben

Kisnánai vár

3264 Kisnána, Béke u. 1.

Tegyünk egy virtuális utazást a múltban a romantikus Kisnánai várban!

Bővebben

3200 Gyöngyös, Fő tér 10. • gyongyos@tourinform.hu